Személyi elektronikus eszközök Ragasztóanyag
A ragasztók és tömítőanyagok alkalmazása az elektronikai iparban ma már elterjedt, és nem csak az elektronikai termékek gyártásához, hanem azok hosszú távú működéséhez és élettartamához is közvetlenül hozzájárulnak. A ragasztók főbb felhasználási területei az elektronikai iparban a felületre szerelhető alkatrészek (SMC-k) ragasztása, a huzalragasztás, valamint a beágyazó vagy kapszulázó alkatrészek. Az elektronikai ipar alapvető építőköve a nyomtatott huzalozási kártya vagy, ahogyan szokás nevezni, a nyomtatott áramkör (PCB). A nyomtatott áramköri lapok ragasztóanyagokat használnak a felületre szerelt alkatrészek ragasztására, a huzalragasztásra, a megfelelő bevonatokra és az alkatrészek kapszulázására.
Három különböző feldolgozási fázist kell figyelembe venni az elektronikai (vagy bármely más) alkalmazásra szánt ragasztó kiválasztásakor: a kikeményítetlen vagy folyékony gyanta fázist, a kikeményedési (átmeneti) fázist és a kikeményedett vagy szilárd anyagú fázist.
A kikeményedett ragasztó teljesítménye végső soron a legfontosabb, mert ez befolyásolja a megbízhatóságot.
A ragasztó felvitelének módja is nagy jelentőséggel bír, különösen azért, mert biztosítani kell, hogy a megfelelő mennyiséget a megfelelő helyre hordják fel.
A ragasztók felvitelének fő módszerei az elektronikai alkalmazásokban a szitanyomás (a ragasztó átnyomása a mintákon a szitán), a tűátvitel (többtűs rácsok használata, amelyek a ragasztócseppek mintázatait továbbítják a táblára) és a fecskendős felhordás (amikor a ragasztóanyagot lenyomják). nyomásszabályozott fecskendővel szállítjuk). A fecskendős felhordás valószínűleg a legnépszerűbb módszer, általában elektro-pneumatikusan vezérelt fecskendőkkel, sok különböző típusú PCB mérsékelt előállítására.
Most a különféle ragasztótípusokat vizsgáljuk meg.
Természetüknél fogva a legtöbb ragasztó, mind a szerves, mind a szervetlen, nem vezet elektromosan. Ez az elektronikus alkalmazásokban használt fő típusokra vonatkozik, mint például az epoxikra, akrilokra, cianoakrilátokra, szilikonokra, uretán-akrilátokra és cianoakrilátokra. Számos alkalmazásban azonban, beleértve az integrált áramköröket és a felületre szerelhető eszközöket is, elektromosan vezető ragasztókra van szükség.
A nem vezető ragasztók elektromosan vezető anyagokká alakításának szokásos módja az, hogy megfelelő töltőanyagot adnak az alapanyaghoz; általában az utóbbi egy epoxigyanta.
Az elektromos vezetőképesség biztosítására használt tipikus töltőanyagok az ezüst, a nikkel és a szén. Az ezüst a legszélesebb körben használt. Maguk a vezetőképes ragasztók vagy folyékonyak, vagy előformázottak (a megerősített ragasztófóliákat kivágják, mielőtt a kívánt formára ragasztják).
Kétféle elektromosan vezető ragasztó létezik – izotróp és anizotróp. Az anizotróp ragasztók minden irányban vezetnek, az izotróp ragasztók azonban csak a függőleges (z-tengely) irányban vezetnek, és így egyirányúak.
Az izotróp ragasztók finom vonalú összekapcsolásra alkalmasak. Meg kell jegyezni, hogy bár hasznosak a vezetőképes ragasztók, nem lehet őket egyszerűen „beejteni” forrasztási alternatívaként. Nem jók ónnal (vagy óntartalmú ötvözettel) vagy alumíniummal, sem ott, ahol nagy hézagok vannak, vagy ahol valószínűleg nedves (nedves, nedves) körülményeknek vannak kitéve üzem közben.
Elektromosan vezető ragasztók
Természetüknél fogva a legtöbb ragasztó, mind a szerves, mind a szervetlen, nem vezet elektromosan. Ez az elektronikus alkalmazásokban használt fő típusokra vonatkozik, mint például az epoxikra, akrilokra, cianoakrilátokra, szilikonokra, uretán-akrilátokra és cianoakrilátokra. Számos alkalmazásban azonban, beleértve az integrált áramköröket és a felületre szerelhető eszközöket is, elektromosan vezető ragasztókra van szükség.
A nem vezető ragasztók elektromosan vezető anyagokká alakításának szokásos módja az, hogy megfelelő töltőanyagot adnak az alapanyaghoz; általában az utóbbi egy epoxigyanta.
Az elektromos vezetőképesség biztosítására használt tipikus töltőanyagok az ezüst, a nikkel és a szén. Az ezüst a legszélesebb körben használt.
Maguk a vezetőképes ragasztók vagy folyékonyak, vagy előformázottak (a megerősített ragasztófóliákat kivágják, mielőtt a kívánt formára ragasztják).
Kétféle elektromosan vezető ragasztó létezik – izotróp és anizotróp. Az anizotróp ragasztók minden irányban vezetnek, az izotróp ragasztók azonban csak a függőleges (z-tengely) irányban vezetnek, és így egyirányúak.
Az izotróp ragasztók finom vonalú összekapcsolásra alkalmasak. Meg kell jegyezni, hogy bár hasznosak a vezetőképes ragasztók, nem lehet őket egyszerűen „beejteni” forrasztási alternatívaként. Nem jók ónnal (vagy óntartalmú ötvözettel) vagy alumíniummal, sem ott, ahol nagy hézagok vannak, vagy ahol valószínűleg nedves (nedves, nedves) körülményeknek vannak kitéve üzem közben.
Hővezető ragasztók
Az elektronikus áramkörök miniatürizálása felmelegedési problémákat okozhat, ami a maximális üzemi hőmérséklet túllépése esetén az elektronikus alkatrészek idő előtti meghibásodását okozhatja. A hővezető ragasztó felhasználható hővezető út biztosítására, tranzisztorok, diódák vagy egyéb tápegységek megfelelő hűtőbordákhoz való rögzítésére, így biztosítva, hogy ilyen hőfelhalmozódás ne forduljon elő.
Fémes (elektromosan vezető) vagy nem fémes (szigetelő) porokat kevernek a ragasztókészítménybe, hogy nagy viszkozitású (paszta) ragasztókat készítsenek, amelyek hővezető képességgel rendelkeznek (a töltetlen ragasztókhoz képest). A legelterjedtebb hővezető rendszerek epoxiból, szilikonból és akrilból készülnek.
Ultraibolya fényre keményedő ragasztók
A fényre keményedő ragasztók, bevonatok és kapszulázók egyre gyakrabban kerülnek felhasználásra az elektronikai gyártóiparban, mert megfelelnek az iparágon belüli anyag- és feldolgozási követelményeknek. E tényezők közé tartoznak a környezeti igények (környezetkárosító oldószerek és adalékok nem szükségesek), a gyártási hozam javítása és a termékköltség. A fényre keményedő ragasztók egyszerűen használhatók, és gyorsan kikeményednek anélkül, hogy magas hőmérsékleten kikeményíteni kellene.
A ragasztók általában akril alapú készítmények, és fotoiniciátorokat tartalmaznak, amelyek ultraibolya sugárzás hatására szabad gyököket képeznek, hogy elindítsák a polimerképző (keményedési) folyamatot. Az ultraibolya fénynek képesnek kell lennie behatolni a meg nem kötött gyantába – ez a fényre keményedő ragasztók hátránya. A sötét színű, hozzáférhetetlen vagy nagyon vastag gyantalerakódásokat nehéz kikeményíteni.
